Rólam
Eve's Bouquet
Elkezdődött egy álom megvalósítása
Az én álmom:
Eve's Bouquet
Hónapokkal ezelőtt megfogalmazódott bennem egy vágy, miszerint azzal szeretnék foglalkozni, amit szeretek. Egy saját vállalkozásról álmodtam, ahol valami olyat csinálok, amivel nem csak magamat örvendeztetem meg, hanem boldogságot, örömet szerezhetek másoknak is.
Életem egyik legnehezebb szakaszában kezdtem el ezt az álmot megvalósítani, egyedül voltam, a munkába menekültem. Állandóan dolgoztam, akkor egy jól menő vendéglátóhely üzletvezetője voltam. A sok munka mellett eljártam a virágkötő tanfolyamra, hétvégente 2-3 órákat aludtam, a mai napig nem fogom fel, hogy csináltam végig, de sikerült, virágkötő és virágbolti eladó végzettséget szereztem, jeles eredményekkel.
Hazudnék, ha azt mondanám, könnyű volt. Nem volt könnyű, sőt iszonyatosan nehéz volt. Számtalanszor fel akartam adni. De szerencsére a barátaim - akiknek nagyon sokat köszönhetek - nem hagyták. Tartották bennem a lelket, vígasztaltak, letörölték a könnyeimet, bátorítottak, segítettek, amiben csak tudtak. Ahogy elvégeztem a tanfolyamokat, hobby szinten már elkezdtem a virágkötészettel foglalkozni, aztán két üzletben is dolgoztam, tapasztalatot, rutint szereztem. Lassan két év van a hátam mögött azóta, rengeteget gyakoroltam, fejlődtem. Folyamatosan inspirálódok, épp orosz és angol virágkötők munkáiban gyönyörködöm a legtöbbet.
Most egy új fejezetet nyitottam a saját könyvemben. Tiszta lapok vannak előttem, melyekre remélhetőleg egy sikersztori kerül majd.
Hiszek abban, hogy ha az ember szívvel lélekkel műveli a "munkáját", abból csak jó dolgok születhetnek. És ha ehhez párosul az a szenvedély, mellyel nap, mint nap alkotok, akkor csodálatos dolgokat fogok véghez vinni.
Remélem :)
U.i.: Köszönöm a barátaimnak, a legjobb barátnőknek a világon, akik soha nem hagyták, hogy feladjam, hanem hittek bennem, és felállítottak egy jó párszor! Nélkületek nem sikerült volna! Örökké hálás leszek nektek ezért: Zsuzsi, Evelin, Enci, Krinyu, Marika és Virág!
Évi